"Sosem értettem, hogy az embert miért a tanulmányi átlaga alapján rangsorolják. Aki egy erősen átlagos tanuló, nem lehet a világ legszerencsétlenebb embere, hogy el kell ítélni. Csak azért, mert nem ért egyes dolgokhoz? Hülyeség. Persze vannak kivételek.
Annak az embernek semmi erős érzelme nincs, aki a másiknak nyal. Ez mind arról árulkodik, hogy valakinek a törődése kell, másnak a szeretete után sóvárog, de azt a másik személyt ezzel bántani is tudhatja. Folyton betanult szövegeket, históriákat mondanak, amik másodszorra is nagyon unalmasak és leterhelőek legyenek. Az ilyen emberek nagyon sóvárognak a szeretet iránt.
Aki bántja a másikat. Nagyobb eséllyel az oka az, hogy esősebbnek tűnjön a társai között. Tudja magáról, hogy gyenge, de ha másokat bánt, és ezt látják is, nem mernek majd vele szembe szegülni. Persze ha megvádolják őt azzal, amit tett, rögtön elbújik a saját árnyéka mögött, ahelyett, hogy elmondaná. Az igazságot. Velem is voltak gonoszok. Mind azok, akik gonoszok voltak velem, a mai napig azon gondolkoznak, hogy mit tettek. Különösképpen egy valaki. Tartom vele mai napig a kapcsolatot. Persze mind ez általános utolsó évében volt, de... színlelem, hogy a barátja volnék. Mindenki azt mondja, egy pocsék színész vagyok, pedig értek a szavakhoz, ha kell. Másik álarcot tudok felvenni. Nem ez a kibeszélős típus vagyok, magamban tartom, és majd kell, akkor tűzként kilobban. Mintha én lennék a sárkány.
Az igazat megvallva, kínai horoszkópom a Sárkány. Jelképem a Sárkány. Rengeteg olyan történetet, filmet, dalt szeretek, ami róluk szól. A Sárkány erős. A Sárkány lobbanékony. A Sárkány érzéki. A Sárkány bátor. A Sárkány szeretetteljes. A Sárkány szelíd. A Sárkány maga a barát.
Ha egy sárkány találkozik egy sárkánnyal, megérti őt. Bármennyi idő teljen el, a sárkány továbbra is bízik a társában, megoszt vele titkokat. A Sárkány titoktartó. Ha egy sárkány találkozik egy külön fajjal, érdeklődik. A Sárkány érdeklődő. A Sárkány tudja, mikor kell és hol lennie.
A Sárkánynak fáj, ha a barát elhanyagolja. Bárki olvassa ezt a szöveget, nem érti, mit jelent. Nem érti, mert sosem tudta, mit jelképez a sárkány. Mindig a haragra, a tűzre, a rombolásra, a gonoszra gondolt. A gonosz az az ördög. Egy bukott angyal, aki valaha Isten kedvence volt. Ez az igazság.
Ha valaki bántja a sárkányt, a sárkány pedig sír. Üvölt, mert nem tudja elfogadni, hogy miért bántják mindazért, amit nem is tett semmit azzal a valakivel. A földön kevés sárkány él, aki ismeri magát. Minden sárkány, ha belülről ismeri magát, megérti a másikat. Ha ismeri, ha nem."
***
- Nem értem -néztem rá csalódott tekintettel. -Tudod, hogy... hazudott -nyeltem mélyet. -Mert hazudott -bólogattam, ő is bólintott kettőt. -Tudtad, hogy van felesége -biccentett. Kérdőn emelte rám tekintetét, mint egy kiscica, mikor nem érti, miért ordibál a gazdi fölötte, mikor lepisilte a kanapét. -Mert elmondta. Miért nem védted meg magad?
- Nem értem -néztem rá csalódott tekintettel. -Tudod, hogy... hazudott -nyeltem mélyet. -Mert hazudott -bólogattam, ő is bólintott kettőt. -Tudtad, hogy van felesége -biccentett. Kérdőn emelte rám tekintetét, mint egy kiscica, mikor nem érti, miért ordibál a gazdi fölötte, mikor lepisilte a kanapét. -Mert elmondta. Miért nem védted meg magad?
Szeme újra könnybe lábadt, ajkai lefelé konyultak. Remegett. Rázta a fejét, így válaszolt; Nem tudja. Arcát tenyerébe rejtette, könyökét a térdén támasztotta, miután a zokogás előre lendítette Őt. Sosem láttam őt még ilyennek. Sosem láttam őt ennyire felszabadultnak. Nem szokott sírni. Nagyon erős lány, viszont most valami nagyon elszakadt nála.
- Blair. Ugyan. Ne sírj -kérleltem. A hátát simogattam, hátha ettől megnyugszik. Ahogy észrevettem kissé segített. Kimentem a konyhába és töltöttem neki egy pohár hideg vizet. Bubi menteset, mert azt szereti. Leültem elé a szőnyegre törökülésben, majd a kezébe adtam a poharat. Kortyolt egyet-kettőt. -Jobban vagy? Tartsunk egy csajos napot? -mosolyodtam el kedvesen. Aranyosan lenézett rám, egy mosolyt eresztett felém, gyengét, de legalább megpróbálta.
Fáradtan hátradőlt, a könyökét a kartámlán támasztotta, fejét pedig a kézfején amit ökölbe szorított. Kellemetlenül kifújta a levegőt.
- Nem kell. Azt hiszem egyedül akarok lenni -nézett rám. Egy hangon mondta el ezeket, úgy nézett ki, és úgy hallatta a hangját, mint aki lefutotta a maratont. A haja kócos, az arca ki van pirulva.
- Mit tegyek? Hazamész és aztán?
- Egyedül leszek -válaszolta.
- Igaz... néha az egyedüllét jobb, mintha barátokkal beszéled meg a gondjaidat -értettem vele egyet, majd szomorúan lenéztem a földre. Azért más szomorúságát áttudom venni. "A Sárkány együtt érző."
Blair egy mély levegőt vett, kortyolt még párat a pohár vízből, majd tenyerét a vállamra helyezte. Meglepett, majd mikor az arcára néztem, mosolyt láttam. Előrehajolt, majd megölelt. Nem mondott semmit. A vállára akasztotta a táskáját, aztán eltűnt a sarkon, majd csak annyit hallottam, hogy kinyitja az ajtót, majd az becsapódik.
Törökülésben voltam egyedül a nappaliban, enyhe homályban. A kanapé előttem sötétebb volt, mint a szokásos, ebből ítéltem meg, hogy a hátam mögött lévő hatalmas üvegablakok és ajtók már nem bocsájtanak be fényt, mivel a nap már nem süt annyira. Nagyjából este nyolc óra körül lehet ilyenkor. Gondolkodtam pár dolgon, hogy mit kéne jobban tennem, mit kéne hanyagolnom, mi a jó reagálás pár dologra és mi a rossz.
Merengtem Daveen is, hogy mik azok a dolgok, amiket ő csinál és engem kiakaszt. Nagyjából jövőhéten lesz fél éve, hogy együtt vagyunk. Eltelt rengeteg idő. 6 hónap. Eddig csak egyszer ünnepeltük meg az évfordulónkat, azt is csak az első hónapot, mivel annyira nem kötött le minket, semelyikőnk nem akarta erőltetni. Évenként elég.
Feltápászkodtam a földről.
Ruhámat megigazítottam, majd utamat Dave szobájába követtem. Benyitottam. Orromat megcsapta az a szokásos dezodorillat, amit mindig magára szokott fújni. A szekrényei tetején és a polcain lévő dolgait nézegettem, az ujjaim között forgattam, majd tettem vissza a helyére. Az ágya, mint mindig, nem volt bevetve. A paplan puha, az ágyhuzat fekete. A szoba színe fekete-piros-fehér. A falakon ilyen színű csíkos tapéták vannak. 3 csík az ágya mögött, 2-2 pedig a kisebb ruhásszekrények és a polcok mögött. A többi helyen pedig fehér a fal. Így nem tűnik olyan sötétnek a szoba. Az egyetlen, ami nem illik ebbe a színösszeállításba az az öltözködési stílusa. Szürke, kék, zöld, sárga pólókat visel farmernadrággal. Lezser anyag mind, de nem is szólok bele, nem akarom ezzel zavarni, tudom, hogy ha ruháról van szó, őt nem érdekli.
- Mit keresel itt? -hallatta mélyen a hangját.
Megijedtem, gyorsan megfordultam, Nagyjából fél méter volt közöttünk. Az ablakon néztem ki, bukóra kinyitottam, hogy jöjjön be egy kis friss levegő.
Az ijedtségemen Dave felnevetett, majd továbbra nézett, a válaszomra várva.
- Unatkozom -vontam meg a vállam, majd elmosolyodtam. Akárhányszor nézek erre a fiúra, mindig elmosolyodom, mindig jobb kedvre derülök, akárhányszor látom.
- Találkoztam Blairel. Miért sírt? -kérdezte. A kabátját levetette, majd hanyagul a szekrény tetejére dobta. Pár lépéssel közelebb lépett, majd megállt, kérdő tekintete belém vájódott.
- Hosszú sztori -legyintettem. Eszembe jutottak a szavak, amiket mondott.
A gyomrom bizseregni kezdett, majd félelmet éreztem magamban legbelül. Remegve vettem lélegzetet, majd mikor mondani akartam valamit, felzokogtam. Dave arca úgy elfehéredett, nem tudta, hogy miről van szó. Nem értette, hogy mire fel ez az egész. Hamar ölelésébe burkolt, csókokat nyomott a fejemre, ezzel is lenyugtatott. Egy fejjel még mindig magasabb nálam, ez már nem változik semmi. Teljesen elrejtettnek éreztem magam az ölelésében.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod -mondta halkan.
- Nem... nem -kezdtem -, nem miattad -magyaráztam. -Hülye vagyok -nevettem fel kínomban. Dave csak rám mosolygott, mikor ránéztem.
***
"Különös érzés, mikor valaki azzal vádol meg, amit te nem is követtél el. Mégis rád bizonygatják valahogy, és mégis neked kell ülnöd.
Velem történetesen ez a dolog csak egyszer történt meg, mert tanultam a hibámból; ilyen emberekkel nem éri meg barátkozni.
Rossz társaságba kerültem 14 éves koromban. Még általános sulis voltam, "végzős". Volt egy lány, aki kitalált történetekkel kápráztatott el, aztán hazugságba keveredtem. Az a "kitalálom a történeteimet" lány azt mondta, hogy megölt valakit. Mindenki tudta, hogy hazudik, mivel egy elme zavarodottról beszélünk. Egyszer viszont olyant mondott, ami főleg rólam szólt.
Az iskolában ez volt a téma, mindenki gúnyolt, mindenki kinevetett. Kevés ember volt, aki mellettem állt. Nagyon kevés. Kettőt mondhatok közülük barátomnak. Az osztályomban az összes fiú ezzel szekált. Ezzel a kitalált történettel. Bármit szóltam, megvédtem volna valakit, leszóltak, hogy én miért beszélek. Nekem nincs jogom semmihez.
-Számtalan boldogságban lesz még részed, Ember -
Gúnyoltak, fenyegettek, barátkoztak, hátba szúrtak, leszartak.
Akkoriban alig volt barátom. Utáltam azt az iskolát. Mindenki full gyökér, senkinek nincs saját stílusa, mindenki egy utánzat. Az én volt osztályomban talán 2 fiú volt, akinek volt saját stílusa. De abból is mára már csak 1 maradt. Tisztelem ezt a srácot, hogy nem ragadta el az a gúnyos hírnévnek nevezett álomhülyeség. Lányok közül... ismételten nem voltak olyanok, akiknek saját stílusuk volt. Ha nem mondok hülyeséget, nekem volt egy saját stílusom, de a társadalomhoz és ahhoz, hogy ki mit gondol rólam, igazodnom kellett. Szóval beragadott ez az ámorrengeteg, de nem maradtam bent sokáig. Csak addig, amíg meg nem szerettem magam az az utáni nyáron. Ismerkedtem új emberekkel, lettek új barátaim, ujjongtam, hogy végre nem kell visszamenni abba az átkozott iskolába. Nagyon gyűlölöm. Igen. Még most is."
- Blair. Ugyan. Ne sírj -kérleltem. A hátát simogattam, hátha ettől megnyugszik. Ahogy észrevettem kissé segített. Kimentem a konyhába és töltöttem neki egy pohár hideg vizet. Bubi menteset, mert azt szereti. Leültem elé a szőnyegre törökülésben, majd a kezébe adtam a poharat. Kortyolt egyet-kettőt. -Jobban vagy? Tartsunk egy csajos napot? -mosolyodtam el kedvesen. Aranyosan lenézett rám, egy mosolyt eresztett felém, gyengét, de legalább megpróbálta.
Fáradtan hátradőlt, a könyökét a kartámlán támasztotta, fejét pedig a kézfején amit ökölbe szorított. Kellemetlenül kifújta a levegőt.
- Nem kell. Azt hiszem egyedül akarok lenni -nézett rám. Egy hangon mondta el ezeket, úgy nézett ki, és úgy hallatta a hangját, mint aki lefutotta a maratont. A haja kócos, az arca ki van pirulva.
- Mit tegyek? Hazamész és aztán?
- Egyedül leszek -válaszolta.
- Igaz... néha az egyedüllét jobb, mintha barátokkal beszéled meg a gondjaidat -értettem vele egyet, majd szomorúan lenéztem a földre. Azért más szomorúságát áttudom venni. "A Sárkány együtt érző."
Blair egy mély levegőt vett, kortyolt még párat a pohár vízből, majd tenyerét a vállamra helyezte. Meglepett, majd mikor az arcára néztem, mosolyt láttam. Előrehajolt, majd megölelt. Nem mondott semmit. A vállára akasztotta a táskáját, aztán eltűnt a sarkon, majd csak annyit hallottam, hogy kinyitja az ajtót, majd az becsapódik.
Törökülésben voltam egyedül a nappaliban, enyhe homályban. A kanapé előttem sötétebb volt, mint a szokásos, ebből ítéltem meg, hogy a hátam mögött lévő hatalmas üvegablakok és ajtók már nem bocsájtanak be fényt, mivel a nap már nem süt annyira. Nagyjából este nyolc óra körül lehet ilyenkor. Gondolkodtam pár dolgon, hogy mit kéne jobban tennem, mit kéne hanyagolnom, mi a jó reagálás pár dologra és mi a rossz.
Merengtem Daveen is, hogy mik azok a dolgok, amiket ő csinál és engem kiakaszt. Nagyjából jövőhéten lesz fél éve, hogy együtt vagyunk. Eltelt rengeteg idő. 6 hónap. Eddig csak egyszer ünnepeltük meg az évfordulónkat, azt is csak az első hónapot, mivel annyira nem kötött le minket, semelyikőnk nem akarta erőltetni. Évenként elég.
Feltápászkodtam a földről.
Ruhámat megigazítottam, majd utamat Dave szobájába követtem. Benyitottam. Orromat megcsapta az a szokásos dezodorillat, amit mindig magára szokott fújni. A szekrényei tetején és a polcain lévő dolgait nézegettem, az ujjaim között forgattam, majd tettem vissza a helyére. Az ágya, mint mindig, nem volt bevetve. A paplan puha, az ágyhuzat fekete. A szoba színe fekete-piros-fehér. A falakon ilyen színű csíkos tapéták vannak. 3 csík az ágya mögött, 2-2 pedig a kisebb ruhásszekrények és a polcok mögött. A többi helyen pedig fehér a fal. Így nem tűnik olyan sötétnek a szoba. Az egyetlen, ami nem illik ebbe a színösszeállításba az az öltözködési stílusa. Szürke, kék, zöld, sárga pólókat visel farmernadrággal. Lezser anyag mind, de nem is szólok bele, nem akarom ezzel zavarni, tudom, hogy ha ruháról van szó, őt nem érdekli.
- Mit keresel itt? -hallatta mélyen a hangját.
Megijedtem, gyorsan megfordultam, Nagyjából fél méter volt közöttünk. Az ablakon néztem ki, bukóra kinyitottam, hogy jöjjön be egy kis friss levegő.
Az ijedtségemen Dave felnevetett, majd továbbra nézett, a válaszomra várva.
- Unatkozom -vontam meg a vállam, majd elmosolyodtam. Akárhányszor nézek erre a fiúra, mindig elmosolyodom, mindig jobb kedvre derülök, akárhányszor látom.
- Találkoztam Blairel. Miért sírt? -kérdezte. A kabátját levetette, majd hanyagul a szekrény tetejére dobta. Pár lépéssel közelebb lépett, majd megállt, kérdő tekintete belém vájódott.
- Hosszú sztori -legyintettem. Eszembe jutottak a szavak, amiket mondott.
A gyomrom bizseregni kezdett, majd félelmet éreztem magamban legbelül. Remegve vettem lélegzetet, majd mikor mondani akartam valamit, felzokogtam. Dave arca úgy elfehéredett, nem tudta, hogy miről van szó. Nem értette, hogy mire fel ez az egész. Hamar ölelésébe burkolt, csókokat nyomott a fejemre, ezzel is lenyugtatott. Egy fejjel még mindig magasabb nálam, ez már nem változik semmi. Teljesen elrejtettnek éreztem magam az ölelésében.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod -mondta halkan.
- Nem... nem -kezdtem -, nem miattad -magyaráztam. -Hülye vagyok -nevettem fel kínomban. Dave csak rám mosolygott, mikor ránéztem.
***
"Különös érzés, mikor valaki azzal vádol meg, amit te nem is követtél el. Mégis rád bizonygatják valahogy, és mégis neked kell ülnöd.
Velem történetesen ez a dolog csak egyszer történt meg, mert tanultam a hibámból; ilyen emberekkel nem éri meg barátkozni.
Rossz társaságba kerültem 14 éves koromban. Még általános sulis voltam, "végzős". Volt egy lány, aki kitalált történetekkel kápráztatott el, aztán hazugságba keveredtem. Az a "kitalálom a történeteimet" lány azt mondta, hogy megölt valakit. Mindenki tudta, hogy hazudik, mivel egy elme zavarodottról beszélünk. Egyszer viszont olyant mondott, ami főleg rólam szólt.
Az iskolában ez volt a téma, mindenki gúnyolt, mindenki kinevetett. Kevés ember volt, aki mellettem állt. Nagyon kevés. Kettőt mondhatok közülük barátomnak. Az osztályomban az összes fiú ezzel szekált. Ezzel a kitalált történettel. Bármit szóltam, megvédtem volna valakit, leszóltak, hogy én miért beszélek. Nekem nincs jogom semmihez.
-Számtalan boldogságban lesz még részed, Ember -
Gúnyoltak, fenyegettek, barátkoztak, hátba szúrtak, leszartak.
Akkoriban alig volt barátom. Utáltam azt az iskolát. Mindenki full gyökér, senkinek nincs saját stílusa, mindenki egy utánzat. Az én volt osztályomban talán 2 fiú volt, akinek volt saját stílusa. De abból is mára már csak 1 maradt. Tisztelem ezt a srácot, hogy nem ragadta el az a gúnyos hírnévnek nevezett álomhülyeség. Lányok közül... ismételten nem voltak olyanok, akiknek saját stílusuk volt. Ha nem mondok hülyeséget, nekem volt egy saját stílusom, de a társadalomhoz és ahhoz, hogy ki mit gondol rólam, igazodnom kellett. Szóval beragadott ez az ámorrengeteg, de nem maradtam bent sokáig. Csak addig, amíg meg nem szerettem magam az az utáni nyáron. Ismerkedtem új emberekkel, lettek új barátaim, ujjongtam, hogy végre nem kell visszamenni abba az átkozott iskolába. Nagyon gyűlölöm. Igen. Még most is."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése