- Szívem, mindjárt itt a Taxi! -kiáltott fel idegesen Dave a lépcsőházban. Hallottam, hogy a lift helyett most a lépcsőt használta. Soha nem hallottam még annál viccesebbet, mint a szerelmemet, ahogy kapkodja a lábát. A cipőjének a topogása valami fenomenálisan vicces. Mindegy is. Nem ezen akadunk fent, hanem azon, hogy mindenképpen szeretnék szépen kinézni és tetszeni neki. Szóval egy nyaklánc, vagy egy sál legyen, ami feldíszíti a ruhámat? A nyaklánc az olyan elegáns... a ruhám meg kicsit lazább, de nekem a nyaklánc nagyon-nagyon tetszik. Viszont felvettem, és a ruhához nagyon nem passzolt. Túl csillogós. A sál pedig visszafogottabb és megy a ruhámhoz. A nadrágom egy világoskék farmer, a cipőm egy fekete Converse és egy sárga, fekete feliratos póló... a sál pedig fekete. Szóval. El van döntve. Vagy nem, mert felvettem azt is, és a sál az meg... túl sok fekete lenne rajtam. Úgyhogy elővettem egy újabb mentőötletet. Egy nyaklánc. Igen. Egy más nyaklánc, amin csak egy medál van, az pedig sárkány. Mert a sárkány évében születtem.
- Jeremiah?
Először nem zavart, amikor a hang megszólalt, majd az felkavarta a vizet (megijedtem), amikor egy lány arca bámult vissza rám a tükörből.
Most képzeljétek el azt a jelenetet; Jeremiah (1-es célszemély) szépen igazgatja a jól megtalált és a ruhájához legjobban illő nyakláncot. Szépen igazítgatja, mosolyog a tükörben, mert épp azon elmélkedik, hogy milyen csodálatos napnak, napoknak néz elébe a barátjával. Valamilyen ismerős hang szólítja a nevén, de nem érdekli, mert úgy véli, hogy az egészet a nem beszívott LSD okozza, és behaluzza az egészet, mert már nagyon remeg a gyomra, nem aludt az éjjel sok mindent, mert forgolódott. Mint mikor várta az új suli első napját. Csak mosolyog, mosolyog... és a világ leghülyébb fejét vágja a tükörben, amikor meglátja a szomszéd lányt, elkerekedett szemekkel. Azaz Joe.
- Basszus! -kicsit felsikítottam, mikor megláttam Joe fejét a tükörben bámulni. Gyorsan megfordultam. Addigra Joe elfojtotta a nevetést. Majd "megadva" néztem rá. Akkor már kitört belőle a nevetés. A száját letakarta, hogy ne halasztódjon a nevetése.
Kissé szánalmasan éreztem magam, meg próbáltam nevetni is. Hát egy kicsit nevettem is... mindaddig amíg Dave ideges fejjel be nem állított.
- Mi a szart tökölsz itt ennyi ideig? Lekéssük a gépet! -kiáltott rám.
Kicsit megszeppentem. Félénken ránéztem a még mindig nevető Joe-ra, aki (miután néztem vagy 2 másodpercig) elhallgatott. Vette az adást. Semmi vicces nincs.
- Jó... jó. Bocsánat -vágott közbe Dave, mivel már volt egy jól kitalált mentőötletem. -Sajnálom. Csak tudod, hogy mennyire fontos nekem ez az út.
- Nekem is fontos, Dave -mosolyodtam el. -Csak itt vannak a barátaim, egy hónapra nem láthatom őket. Hiányozni fognak -húztam el a szám. Ekkor Joe is csatlakozott a beszélgetésbe. Nem értette, hogy milyen egy hónap. -Dave -néztem az említett személyre könnyektől csillogó szemekkel -beakar mutatni a szüleinek, akik Floridában élnek.
- Amerika? -bólintottam. -Teljesülni fog egy vágyad, csaje? -nevetett. Nem bírtam semmit szólni, mivel elérzékenyültem. Azt hittem, hogy haragudni fog rám, amiért pár napja nem is beszéltem vele, csak telefonon, meg messengeren, de azt is munkahelyemről, mert a többi időmet Davvel vagy Blairrel töltöttem. -Jó utat -mosolygott.
- De nem fogunk tudni beszélgetni -szontyolodtam el.
- Majd tovább fent maradok -legyintett. -Mennyi az időeltolódás? 5 óra?
- 6 -javítottam ki.
- Akkor majd tudunk beszélni. Csak amikor neked reggel van, ne hívj, ne küldj SMS-t.
- Jó, de akkor te se hívj és ne küldj SMS-t, amikor neked van este -nevettem.
Még utoljára megöleltük egymást. Felhívtam Blairt, hogy indulok, majd Amerikából vagy a reptérről hívom. Joe lekísért minket. Én a könnyeimmel küszködtem. Mivel gondoltam Mikera is. Hamar kiderült, hogy ő is gondolt rám.
- Jeremiah! -szólított meg valaki jobb oldalról. Megláttam a főnökömet, mosolyogva.
- Szia -mosolyodtam el.
- Csak még elakartam búcsúzni -mondta kicsit félénken. Kicsit elpirultam, mert nem vártam erre a döntésére. -Ha nem akarsz, akkor nem muszáj dolgoznod, nyugodtan pihenhetsz.
- Ismersz -nevettem. -Egy idő után úgy is írni fogok. Ebből nem lesz probléma. A feladatokat írhatod, szeretem csinálni ezt a munkát. Utánanézni dolgoknak.. hasonlók... -nevettem.
Mike még egy darabig hezitált, majd megölelt. Sosem vártam el tőle, hogy egyszer öleljen meg, de... nagyon jól esett. Azt mondja, úgy tekint rám, mintha a lánya lennék. Csak a lánya sokkal nagyobb ribanc, mint én. Jó. Ezt most vegyem bóknak? -Nem úgy értem...
- Tudom -nevettem. -Köszönöm -mosolyogtam.
Mikor megfordultam, Dave furán nézett rám, én csak lehunytam a szemem, semmilyen vállrántást nem akartam, mert tudtam, hogy Mike figyel engem.
Szorosan összepréselt ajkakkal tekintettem Joe-ra.
- Ha lezuhan a gép, akkor enyém lehet a fejhallgatód ugye? -viccelődött.
- Ajj már -nevettem. -Házibulit a lakásomban nem rendezel! Tessék -vettem elő a zsebemből a lakáskulcsom, majd neki dobtam. Elkapta. Ügyes. -De csak vészhelyzetben!
- Meglesz! -mutatta fel a kulcsokat, majd egyet kacsintott.
- Rendben -mosolyogtam.
Még egy utolsó pillantást vetettem Michealre, aki végig engem figyelt, csak mosolygott. Mikor beszálltam a kocsiba, és bezártam magam mögött az ajtót, Mike mély levegőt vett. A hátsóablakok sötétítettek voltak, szóval kívülről nem látszott (szerencsére), hogy nézem őket. Mike a földet nézte, majd hamar fel is emelte tekintetét. Most nem mosolygott. Csalódott volt a tekintete. Gondolom félt engem, vagy nem tudom. De azért jól esett a pillantása. Joe nem vigyorgott úgy, mint szokott. Mint mikor egy hétre mentem el vidékre. Most lebiggyesztett ajkakkal, a kulcscsomómat szorongatva bámult az ablakra. Mintha látott volna engem, de tudtam, hogy nem. Mind addig őket néztem, amíg el nem indultunk. Jó, még akkor is néztem őket, mikor már egy jó pár méterre voltunk tőlük. Mike mellett állt Joe, összenéztek, majd szomorúan maguk elé. Láttam, hogy a szájuk is mozog.
Az álmomat most elérhetővé tehetem, segítséget kaptam. Egy olyan ember segítségét, aki az álmom egy részévé vált. Dave.
Mikor már nem az ablakon túl lévő dolgokat néztem, akkor az ő irányába terelődött a figyelmem. Lenézett rám, halványan és bizakodóan elmosolyodott, majd a combomon végigsimított, majd az ujjainkat összekulcsolta.
- Nem lesz semmi gond -mondta bizakodóan. -Tudom, -néztem le a kezünkre- hogy itt van az összes barátod, tudom, hogy szereted a főnöködet -ekkor kaptam fel rá a figyelmem, miközben hallgattam. -Jó arc, el kell ismerni -mosolygott. Visszanéztem az összekulcsolt kezünkre. -Blair... rossz, hogy nem tudtál elköszönni tőle, ugye?
Elérzékenyültem. Az egyik legjobb barátom. Hm... Blairnek valahol a munka mindig fontosabb volt mint a barátok. Csak attól függ, hogy mikor. Milyen esetekben. Könnyes szemekkel bólintottam, majd újra felemeltem tekintetemet, mert a nevemet mondta.
- Ne pityeregj, Kicsi Baglyom -mondta kedvesen, letörölte a könnyeimet, majd egy hosszú puszit nyomott az arcomra. -Semmi gond nincs. Tetszeni fog Amerika. Tetszeni fogsz a szüleimnek. Tetszeni fog neked az a hely.
Jobb kezével átkarolta a vállamat. Nekidőltem a testének, fejemet a vállán támasztottam, ő pedig az ő fejét az enyémnek döntötte. Úgy ülni egy idegen taxisofőr mögött, hogy sírsz. És ő látja, mert muszáj a visszapillantó tükörbe néznie. Vicces érzés volt. Akkor még nem tudtam nevetni rajta.
- Barátok... család. Három családom van. A szüleim. A barátaim. És te. Dave -mondtam halkan a nevét. -Vannak barátaid Amerikában?
Lehunyta a szemét. Halványan elmosolyodott. Bólintott.
- Vannak -válaszolta kis időhúzás után. - Itthon viszont sokkal jobb barátaim vannak, mint odakint. Sokkal szebb barátnőm is van, mint odakint volt. Oh...
- Nem érintettél érzékeny pontot -nevettem fel kellemetlenül, de tényleg nem érintett. -Mi történt akkor?
- Skateboard... akkoriban halálosan odavoltam az ilyen dolgokért. Meg az emoságért. De nem olyan emos voltam, mint gondolod. Csak a hajamat úgy vágtam, vasaltam meg mittudom én. Sminkeltem magam, fekete cuccokat hordtam. Halálfejes cipőben jártam. Lánc lógott a fekete vagy a bordó farmeromról... 16 voltam, mikor megismertem a "Színes hajú lányt". Teljesen ég kék színű haj, benne zöld és rózsaszín melírok. Kicsit sem rajongott a mangáért meg az animéért, nehogy azt hidd -nevetett. -A myspacen folyton aranyosan mosolygó képeket osztott meg magáról, meg nem tudom. Ilyen "cuki" idézeteket. Fúj, de gyűlölöm most -nevetett fel.
- Hány évig tartott?
- 2. 18 évesen úgy döntöttem, hogy hazajövök, mert ott kint nem tudok úgy élni, mint a hazámban. Mindenki idegen nyelven beszél. Persze, kint éltem azelőtt 6 évet... nekem az anyanyelvem mindig is a magyar marad.
Míg figyeltem, ránéztem. Ez az utolsó mondata viszont elgondolkodtatott. Anyanyelv. Lesz miről blogolni.
- Megtanultam, hogy ha vannak igaz barátaid, akkor bármit elérhetsz az életben.
- Ez igaz a szerelemre is -mosolyogva mondtam ki a szavakat. -Az igaz szerelemben élők mindent elérhetnek. Mindent neked köszönhetek.
- Meglesz! -mutatta fel a kulcsokat, majd egyet kacsintott.
- Rendben -mosolyogtam.
Még egy utolsó pillantást vetettem Michealre, aki végig engem figyelt, csak mosolygott. Mikor beszálltam a kocsiba, és bezártam magam mögött az ajtót, Mike mély levegőt vett. A hátsóablakok sötétítettek voltak, szóval kívülről nem látszott (szerencsére), hogy nézem őket. Mike a földet nézte, majd hamar fel is emelte tekintetét. Most nem mosolygott. Csalódott volt a tekintete. Gondolom félt engem, vagy nem tudom. De azért jól esett a pillantása. Joe nem vigyorgott úgy, mint szokott. Mint mikor egy hétre mentem el vidékre. Most lebiggyesztett ajkakkal, a kulcscsomómat szorongatva bámult az ablakra. Mintha látott volna engem, de tudtam, hogy nem. Mind addig őket néztem, amíg el nem indultunk. Jó, még akkor is néztem őket, mikor már egy jó pár méterre voltunk tőlük. Mike mellett állt Joe, összenéztek, majd szomorúan maguk elé. Láttam, hogy a szájuk is mozog.
Az álmomat most elérhetővé tehetem, segítséget kaptam. Egy olyan ember segítségét, aki az álmom egy részévé vált. Dave.
Mikor már nem az ablakon túl lévő dolgokat néztem, akkor az ő irányába terelődött a figyelmem. Lenézett rám, halványan és bizakodóan elmosolyodott, majd a combomon végigsimított, majd az ujjainkat összekulcsolta.
- Nem lesz semmi gond -mondta bizakodóan. -Tudom, -néztem le a kezünkre- hogy itt van az összes barátod, tudom, hogy szereted a főnöködet -ekkor kaptam fel rá a figyelmem, miközben hallgattam. -Jó arc, el kell ismerni -mosolygott. Visszanéztem az összekulcsolt kezünkre. -Blair... rossz, hogy nem tudtál elköszönni tőle, ugye?
Elérzékenyültem. Az egyik legjobb barátom. Hm... Blairnek valahol a munka mindig fontosabb volt mint a barátok. Csak attól függ, hogy mikor. Milyen esetekben. Könnyes szemekkel bólintottam, majd újra felemeltem tekintetemet, mert a nevemet mondta.
- Ne pityeregj, Kicsi Baglyom -mondta kedvesen, letörölte a könnyeimet, majd egy hosszú puszit nyomott az arcomra. -Semmi gond nincs. Tetszeni fog Amerika. Tetszeni fogsz a szüleimnek. Tetszeni fog neked az a hely.
Jobb kezével átkarolta a vállamat. Nekidőltem a testének, fejemet a vállán támasztottam, ő pedig az ő fejét az enyémnek döntötte. Úgy ülni egy idegen taxisofőr mögött, hogy sírsz. És ő látja, mert muszáj a visszapillantó tükörbe néznie. Vicces érzés volt. Akkor még nem tudtam nevetni rajta.
- Barátok... család. Három családom van. A szüleim. A barátaim. És te. Dave -mondtam halkan a nevét. -Vannak barátaid Amerikában?
Lehunyta a szemét. Halványan elmosolyodott. Bólintott.
- Vannak -válaszolta kis időhúzás után. - Itthon viszont sokkal jobb barátaim vannak, mint odakint. Sokkal szebb barátnőm is van, mint odakint volt. Oh...
- Nem érintettél érzékeny pontot -nevettem fel kellemetlenül, de tényleg nem érintett. -Mi történt akkor?
- Skateboard... akkoriban halálosan odavoltam az ilyen dolgokért. Meg az emoságért. De nem olyan emos voltam, mint gondolod. Csak a hajamat úgy vágtam, vasaltam meg mittudom én. Sminkeltem magam, fekete cuccokat hordtam. Halálfejes cipőben jártam. Lánc lógott a fekete vagy a bordó farmeromról... 16 voltam, mikor megismertem a "Színes hajú lányt". Teljesen ég kék színű haj, benne zöld és rózsaszín melírok. Kicsit sem rajongott a mangáért meg az animéért, nehogy azt hidd -nevetett. -A myspacen folyton aranyosan mosolygó képeket osztott meg magáról, meg nem tudom. Ilyen "cuki" idézeteket. Fúj, de gyűlölöm most -nevetett fel.
- Hány évig tartott?
- 2. 18 évesen úgy döntöttem, hogy hazajövök, mert ott kint nem tudok úgy élni, mint a hazámban. Mindenki idegen nyelven beszél. Persze, kint éltem azelőtt 6 évet... nekem az anyanyelvem mindig is a magyar marad.
Míg figyeltem, ránéztem. Ez az utolsó mondata viszont elgondolkodtatott. Anyanyelv. Lesz miről blogolni.
- Megtanultam, hogy ha vannak igaz barátaid, akkor bármit elérhetsz az életben.
- Ez igaz a szerelemre is -mosolyogva mondtam ki a szavakat. -Az igaz szerelemben élők mindent elérhetnek. Mindent neked köszönhetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése