- Nem -néztem a szemébe. -Szeretnék egyedül lenni. Tényleg egyedül.
Csak bólintott, majd mit sem gondolva felállt a kanapéról, az orrnyergét fogta, majd kiment. Amikor becsukta maga után az ajtót, fellélegeztem. Pár másodperc múlva ki is törtek belőlem az érzelmek, elsírtam magam.
A csomagomból kikerestem a fejhallgatómat, amit felvettem, a zenelejátszómon megkerestem a Top 10 "sírós" számot. Ezeknek a fele Green Day, a 21 Century Breakdown albumról a Last Night On Earth, Last If The American Girls, ¿Viva La Gloria? (Little Girl), Restless Hearth Syndrome, 21 Guns és a Ligths Out. A maradék Ed Sheeran és Taylor Swift. Illetve a legutolsó is Green Day, Like a Rolling Stone. Ettől jobban érzem magam, majd kezdődik elölről, és agyalok.
Az ágyra másztam, a laptopomat az ölembe húztam, majd megnyitottam a facebookot. Kerestem a chatfalon a barátaimat, de csak Mike volt elérhető. Ráírtam.
"Szia" az üzenetet egyből megnézték, majd a kis labdák kezdtek pattogni a képe mellett, jelezve, hogy éppen gépel valamit. Közben a fülemben már a második dal szólt. Instant könnyezés.
"Szia :)" elmosolyodtam. "Milyen a hely?" az órára tekintettem. Itt este hét óra van. Leírtam neki, hogy szép lakás, ápolt környezet, minden csodálatos, az idő remek. Áradoztam a jóról, viszont legbelül szét szidtam az életet. "Mennyi időt leszel el?"
"Egy egész hónapot" szomorúan nyomtam le a gombokat, majd gyorsan küldtem mellé egy smiley-t, hogy ne legyen annyira közömbös az egész. "Fura itt lenni. Angol szavak... amcsi kaják..."
"De a McDonald's ugyan az :)" ezen felnevettem, gyorsan írtam egy nevetős fejet. Lehet, hogy ugyan az, de nem erre gondoltam.
Kopogtattak az ajtón. Írtam Mikenak, hogy kérek egy pillanatot, majd lehajtottam a laptopomat és magam mellé raktam az ágyra. Mondtam, hogy nyitva. Törökülésben vártam a szóra, hogy ki lehet. Dave dugta be a fejét az ajtón. Elmosolyodtam, majd úgy éreztem, hogy nem hagy nyugodni.
- Sajnálom, csak a cuccaimért jöttem -mutatott a fekete bőröndjére. Odanéztem, majd vissza rá. Biccentettem, ennek hatására beljebb lépett. Tartotta tőlem a távolságot, csak hármat lépett, de azt is jó nagyot, majd három lépéssel kint is volt. Mikor már majdnem becsukta az ajtót, utána szóltam.
- Hova mész?
Visszanézett. Hihetetlen kipirosodott arc, amelyen egy szép vigyor terült szét.
- Egyedül szeretnél lenni. Megértem. Ma este a másik szobában alszom.
- Ó -sütöttem le a szemem. Rákérdezett, hogy miért kíváncsiskodom. Újból felnéztem rá. Becsukta az ajtót maga mögött. Zsebre dugta a kezét, és állt az ágy sarkánál. Megvontam a vállam. -Csak kérdeztem -erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Dave biccentett. -Oké -az ajtó felé fordult. A kilincsen volt a keze, de nem nyitotta ki az ajtót, hanem megtorpant mögötte. -Amúgy anya üzeni, hogy ha már nem megyünk étterembe, akkor összedob valami pizzát, vagy valami csirkét. Melyiket szeretnéd? -nézett rám.
- Választhatok? -csodálkoztam.
- Nem -nevetett fel. -Csak amit anya csinál, az szörnyű -fintorgott.
- Jobban jártunk volna az étteremmel...? -ténykedtem. Dave csak biccentett és kinyitotta az ajtót. -Mond meg anyudnak, hogy nem szeretnék enni, fáradt vagyok. Lehet már most elalszom -nevettem fel kínosan.
- Akkor jó éjt -mosolygott rám és eltűnt.
"Egy egész hónapot" szomorúan nyomtam le a gombokat, majd gyorsan küldtem mellé egy smiley-t, hogy ne legyen annyira közömbös az egész. "Fura itt lenni. Angol szavak... amcsi kaják..."
"De a McDonald's ugyan az :)" ezen felnevettem, gyorsan írtam egy nevetős fejet. Lehet, hogy ugyan az, de nem erre gondoltam.
Kopogtattak az ajtón. Írtam Mikenak, hogy kérek egy pillanatot, majd lehajtottam a laptopomat és magam mellé raktam az ágyra. Mondtam, hogy nyitva. Törökülésben vártam a szóra, hogy ki lehet. Dave dugta be a fejét az ajtón. Elmosolyodtam, majd úgy éreztem, hogy nem hagy nyugodni.
- Sajnálom, csak a cuccaimért jöttem -mutatott a fekete bőröndjére. Odanéztem, majd vissza rá. Biccentettem, ennek hatására beljebb lépett. Tartotta tőlem a távolságot, csak hármat lépett, de azt is jó nagyot, majd három lépéssel kint is volt. Mikor már majdnem becsukta az ajtót, utána szóltam.
- Hova mész?
Visszanézett. Hihetetlen kipirosodott arc, amelyen egy szép vigyor terült szét.
- Egyedül szeretnél lenni. Megértem. Ma este a másik szobában alszom.
- Ó -sütöttem le a szemem. Rákérdezett, hogy miért kíváncsiskodom. Újból felnéztem rá. Becsukta az ajtót maga mögött. Zsebre dugta a kezét, és állt az ágy sarkánál. Megvontam a vállam. -Csak kérdeztem -erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Dave biccentett. -Oké -az ajtó felé fordult. A kilincsen volt a keze, de nem nyitotta ki az ajtót, hanem megtorpant mögötte. -Amúgy anya üzeni, hogy ha már nem megyünk étterembe, akkor összedob valami pizzát, vagy valami csirkét. Melyiket szeretnéd? -nézett rám.
- Választhatok? -csodálkoztam.
- Nem -nevetett fel. -Csak amit anya csinál, az szörnyű -fintorgott.
- Jobban jártunk volna az étteremmel...? -ténykedtem. Dave csak biccentett és kinyitotta az ajtót. -Mond meg anyudnak, hogy nem szeretnék enni, fáradt vagyok. Lehet már most elalszom -nevettem fel kínosan.
- Akkor jó éjt -mosolygott rám és eltűnt.
"Itt vagyok :)" írtam Mikenak az üzenetet, miután elolvastam a sztorizgatásait, hogy mi volt a mai nap poénja.
"Vacsiztál?"
"Nem vagyok éhes. Fáradt vagyok, lassan lehet, kidőlök :D"
"Értem :D" a labdák még pattogtak, ami tudatta velem, hogy még ír. "Mennék is megbeszélésre. Jó éjt." még pötyögött... "Milyen fura ezt írni fél kettőkor :D"
Gyorsan elköszöntem tőle, írtam egy mosolygós smiley-t. Kiléptem facebookról, megnyitottam a YouTube-ot. A jack-dugót kihúztam az iPodomból, majd átdugtam a laptop hangszóró kimenetelébe.
***
Már vagy fél órája magamban voltam, amikor hallottam, hogy valaki kopog az ajtón. Levettem a fejemről a fülest, leállítottam a zenét. Megvártam, mire újra kopognak. Gyakran csinálom ezt. Hallok valami kopogásszerű hangot, és addig várok, amíg újra meg nem szólal. Megszólalt. Mondtam, hogy szabad. Sue jött be a szobába.
- Szia, Kicsim. Ugye nem zavarok? -mosolygott kedvesen. Megráztam a fejem, majd visszamosolyogtam én is. -Nem jössz ki enni?
- Köszönöm, de nem vagyok éhes -krákogtam egy kicsit, mert erőtlennek éreztem a hangomat. Mikor biztosra akart menni, megismételtem magam.
- Rendben -tűnődött el egy picikét. Kinézett az ablakon, az arcára világított a napsugár, majd hunyorogva nézett vissza rám, aggódóan szorongatva a nyakláncát. -Összevesztetek?
Lesokkolt a kérdése. Riadtan meredtem rá. Összevesztünk volna? Nem hinném. Újabban megköszörültem a torkomat.
- Nem. Csak furcsa nekem ez a változás -mosolyodtam el halványan. -A barátaim is messze vannak tőlem. Fura. De idővel majd hozzászokom.
- Igen -bólintott Sue. Leejtette a kezét, ami a combján csattant halkan. Fellélegzett, és szó nélkül kiment a szobából.
Nem értettem, hogy miért jött be. Igazából sok minden nem volt. Úgy döntöttem, hogy jó lenne kimozdulni a szobából.
Kimentem az ajtón. A folyosót követtem, hogy merre vezet. Tudtam, hogyha az ajtónak jobbra indulok, akkor ott lesz a fürdőszoba, és az a folyosó végét is jelentette.
Betértem a nappaliba, ahol Dave ült a világoszöld (limezöld) fotelben, ölében a fehér MacBook, fülében a zöld fülhallgatója. Nagyon koncentrált valamin, úgyhogy csak intettem neki egyet (bizakodóan még mosolyogtam is egyet. Csak biccentett, mikor felnézett, majd tovább ügyködött.
A kinőtt, már már olyan Grandpa stílussá átalakuló ruhámban kényelmesen mozogtam a házban. Felszabadultabbnak éreztem magam. Nem éreztem magam annyira feszengőnek. Arra tudtam gondolni, hogy itt minden békén. Kitudom szellőztetni a fejem. Ez egy afféle szabadság azután a ritka szar sok eset után, ami anno történt velem.
Talán az zavarhat egy picikét, hogy Dave folyamatosan itt van. Így nem kihívás. Tudom, eddig sem volt nagyon kihívás, mivel a napjaimat nagyrészt ott töltöttem. Várjunk. Annyira az angolhoz nem értek. Mármint megértem magát az angolt, de a szleng nyelvet még nem igen tanulmányoztam. Neten tudom, sok szleng van, terjeng, de egyiket sem memorizáltam igazán. Kellett volna. Ha idióta nyelven elkezdenek csacsogni Davevel, tuti lázba jövök, és elkap a féltékenység. Tuti kipirult leszek és durcásan bevágódok az ágyamba és sírok a barátaimnak egy-egy sort.
- Mégis jöttél vacsorázni? -nevetett fel kedvesen Joe. Megráztam a fejem, miszerint továbbra sem szeretnék enni, de egy teát szívesen elfogadok. Lehetőleg epreset, mert azt szeretem. Illetve egy csoki is jól esne. (Csak mellékesen, nem vagyok követelődző, Sue ajánlotta fel az édességet, muszáj volt elfogadnom, mert már nagyon kellett. Páran kérdezték, hogy mi a jó a csokiban? Én azoktól az emberektől kérdeztem, hogy mi a jó a cigiben? Azt válaszolták rá, hogy megnyugtat. "A csoki is megnyugtat, viszont sokkal egészségesebb" -válaszoltam végül. Kinevettek, hogy hogy lehet egy édesség ilyen hatással rám. Egyszerű a válasz. A csoki felvidít, bármennyit eszel belőle. Viszont ha napi egy doboz cigarettát elszív az ember, még jobban a földre rogy, fáradt, és hamar elalszik.)
- Köszönöm -vettem el a szelet édességet, majd bele is haraptam. Magam mögött egy hangos nevetést hallottam. Kérdőn (és csokival a számban) megfordultam. Dave vidám arcával találtam szembe magam. -Van baj? -néztem rá kihívóan.
- Hihetetlen, hogy mennyire odavagy azért a vacakért.
- Vacak a... -Azt szerettem volna mondani, hogy vacak az anyád, de ugye Sue mögöttem tevékenykedik a konyhában, úgyhogy ilyen alpári dolgot nem mondhattam, ezért fogtam vissza magam és inkább mosolyodtam el. -Foglalkozz a saját dolgoddal. Látom rengeteg van -böktem vissza neki.
- Igen. Ahogy látod. Sok a dolgom -vigyorgott. -Haverokkal chatelek, zenét hallgatok, közben képeket és videókat szerkesztek sorban -sorolta, hogy az ő élete milyen nyüzsgés. Kissé elszégyelltem magam, lesütöttem a szemem, majd visszafordultam. Joe úgy csinált, mintha az újságot olvasta volna, Sue pedig a teámba rakott éppen mézet. Odaléptem mellé, megköszöntem az italt. Jó éjt kívántam mindenkinek. Csoszogva és rosszkedvűen mentem vissza a szobába.
Nem csuktam be az ajtót, hallottam, hogy a nappaliban meg a sustorgás. Nem nagyon izgatott, hogy miről van szó, de már az ágyban voltam, lusta vagyok kikelni újra és becsukni az ajtót. Mi értelme? Már kényelembe helyeztem magam. Ha kikászálódnék, tuti, hogy legközelebb nem találom meg a helyem és rossz éjjelem lenne.
Mégis zavart, hogy nyitva van az ajtó. Győzködtem magam, de visszahúzott az ágy. Aztán nem érdekelt, és indultam is a nyitott ajtó felé. Csuktam volna be, amikor Dave árnyékát láttam a folyosón közeledni.
Nem tudom miért, fogalmam sincs, de annyira vágytam arra, hogy hozzám jöjjön. Annyira szerettem volna, ha átölel, megnyugtat, és beszélget velem. Megsimítja a hátamat, megcsókol, mosolyog rám.
Az árnyéka eltűnt, az én reményeim is szerte foszlottak. Bement az egyel lejjebbi szobába, azt mondta, ma éjjel ott alszik. Miattam. Mert én elküldtem. Lehet, ez így jobb is, egy éjjel. Külön. Remélem. Szeretem.
***
Szóval, újra kényelembe helyeztem magam, megtaláltam a kényelmi pontot az ágyban. Fel is vidultam. Már épp aludni készültem, mikor facebookon felugrott egy chat ablak.
"Nagyon hiányzol."
"Vacsiztál?"
"Nem vagyok éhes. Fáradt vagyok, lassan lehet, kidőlök :D"
"Értem :D" a labdák még pattogtak, ami tudatta velem, hogy még ír. "Mennék is megbeszélésre. Jó éjt." még pötyögött... "Milyen fura ezt írni fél kettőkor :D"
Gyorsan elköszöntem tőle, írtam egy mosolygós smiley-t. Kiléptem facebookról, megnyitottam a YouTube-ot. A jack-dugót kihúztam az iPodomból, majd átdugtam a laptop hangszóró kimenetelébe.
***
Már vagy fél órája magamban voltam, amikor hallottam, hogy valaki kopog az ajtón. Levettem a fejemről a fülest, leállítottam a zenét. Megvártam, mire újra kopognak. Gyakran csinálom ezt. Hallok valami kopogásszerű hangot, és addig várok, amíg újra meg nem szólal. Megszólalt. Mondtam, hogy szabad. Sue jött be a szobába.
- Szia, Kicsim. Ugye nem zavarok? -mosolygott kedvesen. Megráztam a fejem, majd visszamosolyogtam én is. -Nem jössz ki enni?
- Köszönöm, de nem vagyok éhes -krákogtam egy kicsit, mert erőtlennek éreztem a hangomat. Mikor biztosra akart menni, megismételtem magam.
- Rendben -tűnődött el egy picikét. Kinézett az ablakon, az arcára világított a napsugár, majd hunyorogva nézett vissza rám, aggódóan szorongatva a nyakláncát. -Összevesztetek?
Lesokkolt a kérdése. Riadtan meredtem rá. Összevesztünk volna? Nem hinném. Újabban megköszörültem a torkomat.
- Nem. Csak furcsa nekem ez a változás -mosolyodtam el halványan. -A barátaim is messze vannak tőlem. Fura. De idővel majd hozzászokom.
- Igen -bólintott Sue. Leejtette a kezét, ami a combján csattant halkan. Fellélegzett, és szó nélkül kiment a szobából.
Nem értettem, hogy miért jött be. Igazából sok minden nem volt. Úgy döntöttem, hogy jó lenne kimozdulni a szobából.
Kimentem az ajtón. A folyosót követtem, hogy merre vezet. Tudtam, hogyha az ajtónak jobbra indulok, akkor ott lesz a fürdőszoba, és az a folyosó végét is jelentette.
Betértem a nappaliba, ahol Dave ült a világoszöld (limezöld) fotelben, ölében a fehér MacBook, fülében a zöld fülhallgatója. Nagyon koncentrált valamin, úgyhogy csak intettem neki egyet (bizakodóan még mosolyogtam is egyet. Csak biccentett, mikor felnézett, majd tovább ügyködött.
A kinőtt, már már olyan Grandpa stílussá átalakuló ruhámban kényelmesen mozogtam a házban. Felszabadultabbnak éreztem magam. Nem éreztem magam annyira feszengőnek. Arra tudtam gondolni, hogy itt minden békén. Kitudom szellőztetni a fejem. Ez egy afféle szabadság azután a ritka szar sok eset után, ami anno történt velem.
Talán az zavarhat egy picikét, hogy Dave folyamatosan itt van. Így nem kihívás. Tudom, eddig sem volt nagyon kihívás, mivel a napjaimat nagyrészt ott töltöttem. Várjunk. Annyira az angolhoz nem értek. Mármint megértem magát az angolt, de a szleng nyelvet még nem igen tanulmányoztam. Neten tudom, sok szleng van, terjeng, de egyiket sem memorizáltam igazán. Kellett volna. Ha idióta nyelven elkezdenek csacsogni Davevel, tuti lázba jövök, és elkap a féltékenység. Tuti kipirult leszek és durcásan bevágódok az ágyamba és sírok a barátaimnak egy-egy sort.
- Mégis jöttél vacsorázni? -nevetett fel kedvesen Joe. Megráztam a fejem, miszerint továbbra sem szeretnék enni, de egy teát szívesen elfogadok. Lehetőleg epreset, mert azt szeretem. Illetve egy csoki is jól esne. (Csak mellékesen, nem vagyok követelődző, Sue ajánlotta fel az édességet, muszáj volt elfogadnom, mert már nagyon kellett. Páran kérdezték, hogy mi a jó a csokiban? Én azoktól az emberektől kérdeztem, hogy mi a jó a cigiben? Azt válaszolták rá, hogy megnyugtat. "A csoki is megnyugtat, viszont sokkal egészségesebb" -válaszoltam végül. Kinevettek, hogy hogy lehet egy édesség ilyen hatással rám. Egyszerű a válasz. A csoki felvidít, bármennyit eszel belőle. Viszont ha napi egy doboz cigarettát elszív az ember, még jobban a földre rogy, fáradt, és hamar elalszik.)
- Köszönöm -vettem el a szelet édességet, majd bele is haraptam. Magam mögött egy hangos nevetést hallottam. Kérdőn (és csokival a számban) megfordultam. Dave vidám arcával találtam szembe magam. -Van baj? -néztem rá kihívóan.
- Hihetetlen, hogy mennyire odavagy azért a vacakért.
- Vacak a... -Azt szerettem volna mondani, hogy vacak az anyád, de ugye Sue mögöttem tevékenykedik a konyhában, úgyhogy ilyen alpári dolgot nem mondhattam, ezért fogtam vissza magam és inkább mosolyodtam el. -Foglalkozz a saját dolgoddal. Látom rengeteg van -böktem vissza neki.
- Igen. Ahogy látod. Sok a dolgom -vigyorgott. -Haverokkal chatelek, zenét hallgatok, közben képeket és videókat szerkesztek sorban -sorolta, hogy az ő élete milyen nyüzsgés. Kissé elszégyelltem magam, lesütöttem a szemem, majd visszafordultam. Joe úgy csinált, mintha az újságot olvasta volna, Sue pedig a teámba rakott éppen mézet. Odaléptem mellé, megköszöntem az italt. Jó éjt kívántam mindenkinek. Csoszogva és rosszkedvűen mentem vissza a szobába.
Nem csuktam be az ajtót, hallottam, hogy a nappaliban meg a sustorgás. Nem nagyon izgatott, hogy miről van szó, de már az ágyban voltam, lusta vagyok kikelni újra és becsukni az ajtót. Mi értelme? Már kényelembe helyeztem magam. Ha kikászálódnék, tuti, hogy legközelebb nem találom meg a helyem és rossz éjjelem lenne.
Mégis zavart, hogy nyitva van az ajtó. Győzködtem magam, de visszahúzott az ágy. Aztán nem érdekelt, és indultam is a nyitott ajtó felé. Csuktam volna be, amikor Dave árnyékát láttam a folyosón közeledni.
Nem tudom miért, fogalmam sincs, de annyira vágytam arra, hogy hozzám jöjjön. Annyira szerettem volna, ha átölel, megnyugtat, és beszélget velem. Megsimítja a hátamat, megcsókol, mosolyog rám.
Az árnyéka eltűnt, az én reményeim is szerte foszlottak. Bement az egyel lejjebbi szobába, azt mondta, ma éjjel ott alszik. Miattam. Mert én elküldtem. Lehet, ez így jobb is, egy éjjel. Külön. Remélem. Szeretem.
***
Szóval, újra kényelembe helyeztem magam, megtaláltam a kényelmi pontot az ágyban. Fel is vidultam. Már épp aludni készültem, mikor facebookon felugrott egy chat ablak.
"Nagyon hiányzol."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése